Túrós burek
Hozzávalók: 500 g rétestészta (tetszés szerint lehet hajdina vagy teljes kiörlésű lisztből)
Egy kerek 28-30 cm átmérőjű tepsi.
A töltelék elkészítése: 500 g feta túró (vagy más friss túró)
2 dl tejföl
A kenéshez szükséges keverék: 180 ml olaj
100 – 110 ml víz
1 kávéskanál só
1 kávéskanál sűtőpor
1 evőkanál grízes liszt
Elkészítés: Kikenni a tepsit és 3 tésztalapot helyezni az aljára úgy, hogy a tepsi peremét is befedje. Ecsettel átkenni, majd az elkészített keverékkel. Erre kerül a túró, majd két összegyűrt tésztalappal befedjük a túrót, hogy a lapok a tepsiben maradjanak. Erre megint az olajos keverék kerül, majd a túró, és megint a két összegyűrt réteslap, mindaddig, amíg a hozzávalók tartanak. Ráhajtani a 3 réteslapot (amely a peremre volt hajtva) a burekra. Amennyiben megrepedezik a felső lap, egy egészben hagyott réteslapot a burek tetejére tenni és bebugyolálni.
Az egészet átkenni a maradék olaj és víz keverékével. Forró sütőben, 200 fokon 40-45 percig pirosra sütni. A kész burekot kifordítani a tepsiből, és négy részre vágva tálalni.